Őrség fotó

 

Üdvözöllek az Őrség Fotó honlapján!

 

Az Őrség fotó weboldal a fotózás iránt érzett szenvedélyem miatt jött létre, hogy ne csak én, hanem barátaim, ismerőseim és a fotózás iránt érdeklődők is örömet találjanak benne. Esküvők, keresztelők, kissebb rendezvények fotózását is vállalom kíváló minőségben.

Esküvő fotózás-Őrség

 

Esküvő fotózás-Őrség

 

Szeretném a látványból a lehető legkevesebbet mutatni úgy, hogy az a lehető legtöbbet jelentse.” -Cseh Gabriella

 

 

 

Őrség, őrség, őrség, őrség, őrség.

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére (ŐNP, 2011). A vidéket gyakran összetévesztik a Vendvidékkel, az ottani szlovén településeket „őrségi szlovén falvakként” emlegetve, valójában azonban ezek mind néprajzilag, mind etnikailag nagyon különbözőek.

z Őrség és a Rába-völgy a nyugat-dunántúli flóravidék Castriferreicum flórajárásába tartozik. Nyugaton a kelet-alpi flóravidék stájer flórajárásával, keleten a Praenoricum flóravidék göcseji flórajárásával határos. A terület növényföldrajzi beosztása alapvetően Pócs Tamás munkásságának eredménye; a további kutatók közül kiemelendő Gáyer Gyula, Jávorka Sándor, Zsohár Gyula és Horvát Adolf Olivér.

A patakok mentén égerligetek, szórványosan égerlápok fordulnak elő, helyet adva a struccpáfránynak, a európai zergeboglárnak, különféle mohafajoknak, a kereklevelű harmatfűnek, a tőzegepernek, a vidrafűnek és még számos védett növénynek.

Története azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered a táj neve: Őrség. Az Árpádok korában az ismétlődő német betörések miatt a nyugati határvidéken különösen fontos volt a határőrizet. A határvédelem részeként a lakott központi területet széles biztonsági zóna övezte, amit gyepű előtti térségnek neveztek. A legkülső gyepűvonal Muraszombat (ma: Szlovénia) és Regede (ma:Bad Radkersburg (Ausztria) között húzódott. Az őrzők feladata volt a határőrizet mellett a vasérclelőhelyek és a só őrzése, a ló- és marhakereskedelem biztosítása, és a határmenti eseményekről is értesíteniük kellett a királyt (Szinetár et al.).A szelíden hullámzó dombvidéken jellegzetes településszerkezet alakult ki. A néhány házból álló dombtetői településrészek a „szerek” , amelyek laza együttese alkotta az egyes településeket. Az itt élő emberek évszázadok alatt alakították ki, a táj mozaikos képét, apró parcellás gazdálkodásukkal., a tájba simuló épületeikkel. Megőrizve a természetet és fenntartva annak változatosságát. Hagyományos építőanyaguk a fa. A boronaházas építésű házak a 19. században váltották fel az oszlopokon nyugvó, kiugró tornáccal ellátott úgynevezett kódisállásos házak. A legszebbek Szalafőn és Pankaszon láthatók.1286-ban IV. László nemesi kiváltságokat adott az őröknek nemzetségi és adományozó levéllel. A 18 őrségi falu vezetője volt a közigazgatásért és igazságszolgáltatásért felelős őrnagy, aki ezeket a teendőit a 12 esküdt segítségével a határőrszervezet felbomlása után is ellátta. 

Az „őrségi agyag” megmunkálói az egykori fazekasok voltak. Munkáikat a magyarszombatfai Fazekasház, a veleméri Sindümúzeum és az őriszentpéteri Szikszai Edit gyűjtemény őrzi. Legnevesebb utódaik ma is Magyarszombatfa és Gödörháza környékén élnek. 

A házak hagyományos építőanyaga a 19. század közepéig a fa maradt. A házakat egymásra fektetett gerendákból építették úgy, hogy azokat a sarkokban keresztvéges vagy fecskefarkú csapolással illesztették egymáshoz. Ezeket a boronafalú házakat kívül-belül szalmatörekes sárral tapasztották, majd meszelték, illetve alul csak bekenték agyaggal vagy kormozott mésszel. A tetőt zsúppal (rozsszalmával) fedték. A házakat kisebb-nagyobb, úgynevezett belsőségi telkek vették körül, az elszórtan álló házak közé kiterjedt gyümölcsösöket ültettek, illetve réteket kaszáltak.

A hagyományos népi faépítészet legszebb példáit a Szalafőhöz tartozó Pityerszeri Falumúzeumban mutatják be. A 19. század közepe felé kezdték el tömegesen beépíteni a helyben található, jó minőségű agyagból égetett téglákat, a tetők fedésére pedig a cserepet. A téglaházak jellemző építészeti eleme a kiugró rövid előtornác, az ún. kódisállás, ahol a vándorok, „kódisok” húzódhattak meg éjszakára vagy az eső elől.

 

Hozzászólás nem lehetséges.